| Részek : 5.rész - Vámpír vadász kontra vámpírvadász |
5.rész - Vámpír vadász kontra vámpírvadász
2009.06.20. 21:29
Nos sor kerül Haru és Serako beszélgetésére, és egy jó kis vápír vadász csata :D, mindemellett lesz egy kis (igazéból sok) véééér....
Húú, nagyon büszke vagyok erre a részre...meg úgy a többire is. Egy kicsit komolyabb hangulatú, de szerintem vannak benne poénok is. Ti tudjátok! Véleményt!
5.éj – Vámpírvadász kontra vámpírvadász
- Kawa-san! Te mit csinálsz itt?
A lány ijedten nézett az ajtóban álló alakra.
- Mi az a…?
Serako elkapta, és arrébb húzta a meglepődött Harut.
- Cross-san kérlek, ne szólj rólam senkinek!
- Ugyan miért ne?
- Mert é-én… nem örülnék, ha a bátyád megtudná.
- Mit?
- Azt, hogy itt jártam. És ezt – mutatta föl az ajándékot.
- Ma van a szülinapja nem lepné meg, hogy ajándékot kap.
- De ez bonyolult…- mondta maga elé. Nem nagyon tudta, hogy el kéne mondani a lánynak, de reménykedett, hogy megbízhat benne. Sajnos, amennyire ő ismerte az nem éppen bizalmasnak mutatta. De nem érdekelte. Legyűrte a gátlásait. „Biztos nem lenne olyan bunkó, hogy a bátyját esetleg kellemetlen helyzetbe hozza.” – Szóval… lényegében az osztály majd meglepi közösen hétfőn, de én nem bírtam magammal és készítettem külön ajándékot.
- Mi sem egyszerűbb!
- Tényleg?
- Menj és add oda neki! – kezdte a lányt az ajtó felé tolni.
- Mi? Nem! – fordult meg gyorsan a lány. És elindul fölfele a lépcsőn – Majd a szobájába lerakom!
- Heh? …Mi?...Jaj, ne! – kiáltja Haru és a lány után fut, de későn ér oda. Serako az ajtót kinyitotta, és egy pillanatra megállt a szíve. Egy hegyes tű húzott el az arca előtt. Reflexein múlott az élete. Majd óvatosan belépett mire egy riasztószerű megszólalt.
- Jaj, ne! – ért oda Haru. Kihúzta a lányt az folyósóra és mélyen a szemébe nézett – Tényleg olyan fontos, hogy a bátyám nem tudjon rólad?
Serako ijedten bólogatott.
- Akkor add ide, és nyomás! – kikapta a csomagot a lány kezéből, és az ablak felé tolta.
- Ugorj le arra az ágra! Onnan már nincs messze a föld.
A lány meglepő ügyességgel ugrott az ágra. Haru nagyokat pislogott, majd becsukta az ablakot, és már a bátyja szobájában is termett. Gyorsan ledobta a csomagot a fiú asztalára, majd a szoba közepre állt és összefonta a karját. Naoki épp akkor ért oda.
- Mi? Mi történt…?
- Meg lehetne már javítani ezt a vacakot. Most már mindenre beriaszt!
- De hiszen ez csak a vámpírokat jelzi! – Naoki nagyon nem értette a dolgokat.
- Pedig csak én jöttem be ide!
- Jaj, nem tudom mi van vele, majd megnézem – morogta a fiú, és lesétált a lépcsőn. Haru kifújta a levegőt, majd körül nézett az „álszobában” vagy inkább „dolgozó-szobában”. Tipikus fiú szoba volt, ha nem is nagy kupi volt benne, de makulátlan rend sem. Olyan lakottnak tűnt, de csak annak, aki időközönként látja. A lány sóhajtott, majd megfogta a fejét. „Miért van az, ha gondolkodok, akkor megfájdul a fejem?” Azzal ki vonult a szobából.
Kit hűvös szál fújt, és a sötétben nem lehetett semmit látni. Még az a sötét árnyat sem, amelyik megbújt a sárga lombok között. Ő legalább is azt hitte, mert arról nem tudott, hogy egy madár figyeli minden lépését. Lépteket hallott, és egy embert és egy vámpírt érzett. De nem törődött vele, mert nem azt érezte, amit keresett. Csöndesen leugrott a fáról, és elfutott a két alakkal ellentétes irányba. Nyomot fogott, csak azt nem tudta még, hogy rossz nyomot.
- Váááááááá! Hétvége ide vagy oda, nekünk járőrözni kell!!! – ragadta meg az ünnepelt kezét Haru. És kirobogott vele az ajtón.
- Elindulunk mi is vissza, Runácska? – kérdezte mosolyogva a lányt Ada.
- Hát, ha nem sietünk, a pavilonvezető nagyon megharagszik.
- Felmentésünk van! – kiáltott fel a lány, majd mosolyogva lépett ki a házból – Ettől a paritól kicsit feldobódtam. Kellett is azután, hogy…
Ada komoran maga elé nézett és úgy sétált tovább.
- Hogy? – kérdezte volna Runa, de túlságosan tisztelte a társait, hogy visszakérdezzen. Bezzeg Haru folyamatosan ott lóg az emberek nyakán, amíg azok ki nem köpik azt, amit meg akar tudni. Csöndesen tették meg az őt maradék részét. Néha tettek megjegyzést valamire, de aztán nem firtatták tovább.
- Na és hol tart az én kis kémikus zsenim? – kérdi Naoki amint átvágnak az erdőn és elhaladnak amellett a fa mellett, amin a titokzatos idegen figyelt.
- Sehol – morogja Haru.
- Oh, azt hittem, szereztél egy kis tudást külföldön.
- Az nem segít semmit. Mind a kettő külön dolog. Ki a fene foglalkozik vámpírkutatással Európában? Azt hiszik a kis okosok, hogy már kiirtották őket!
- Akkor feladtad?
- Soha! Még ha lehetetlen is én nekem sikerülni fog!
- Nem is te lennél, ha nem ezt mondanád – öleli át húgát – És köszönöm az estét.
- Nagyon szívesen.
A testvérpár mosolyogva egymásra nézett.
Egy lány csöndesen sétálgat az erdőben. Kicsit fél, hiszen nem rég azt hallotta, hogy megharapott valami vadállat egy lányt. De azért tovább sétál. Halkan lopódzik közelebb az iskola határához. Meg kell találnia azt a valakit. Tudja pontosan hova kell mennie. Már előtte megbeszélték azzal a gyönyörű teremtménnyel. Igen, most már biztosan tudta! Szerelmes, és az sem volt neki kétséges, hogy ezt a szerelmet viszonozzák. Most már vidáman kezdett el futni, alig várta, hogy oda érjen. Halkan felkuncogott, amikor maga elé képzelte a jövőjét. Igen a jövendőbelije ezerszer jobb, mint az itteni estisek, akiket mindenki körül rajong, nem is értette miért. Vészesen közeledett az iskola határáig. Ekkor a sötét bokrok közül két vörös szempár villant rá. A lány megijedt, és rohanni kezdett miközben a szempár végig a nyomában volt. Hallotta támadója lihegését, mint egy vadállat üldözte volna, de a szeme olyan emberi volt. Hátrafordult és ekkor megbotlott egy ágban. Nagy puffanással landolt a földön. Felállni sem volt ideje, csak megfordult. Egy velőtrázó, rémült, női sikoly törte meg az erdő csendjét. Haru és Naoki rémülten fordult a hangirányába. De az a lehető legrosszabb helyről szólt, ugyanis az iskola falai, és egy egyik közeli hegy össze-vissza visszhangozták a rémes hangot. Megállapíthatatlan lett a helye. És a támadó ezt tudta is nagyon jól.
Gyors léptekkel haladt. Fáról fára szökellt. Rózsaszín haja néhol megcsillant a holdfényben Már rég elvesztette a nyomot, amit keresett, így csak céltalanul futott körbe-körbe, hátha rábukkan.
- Az a szörnyeteg – sziszegte – Már megint egy lépéssel előttem jár.
Gyorsan megállt, mert úgy érezte észrevették. Lándzsáját erősen szorította magához. Kész volt a támadásra. Leugrott a fáról és megfordult. Várt. Pár pillanat múlva egy fakóbarna hajú lány lépett ki a bokrok közül. Csak a bal szemét lehetett látni, mert a fufruja eltakarta a másikat, de az is szép tiszta égkék volt. Mikor meglátta, hogy a lány megállt, felemelte a kardját, és szép kék szeme vészjóslóan csillant meg. Erre már a lány se hagyta magát. Előre szegezte a lándzsáját.
- Mistic Thrust… láthatatlan szúrás – morogta. Ekkor a lándzsa hegye átalakult. Vagyis inkább eltűnt. A lány neki indult a kékszeműnek. Az ellenfél sem habozott. Oldalra rántotta a kardját, hogy kettészelje a nekirohanó lányt. A lány ekkor gyorsan elhúzódott oldalra és kikerülte a kardot. A kékszemű vállánál felfeslett az inge és a bőrén egy karcolás jelent meg, majd a sebből szivárogni kezdett a vér. A lány nem is értette, hiszen a lándzsa vége még csak a közelében sem járt.
- Na, mi van, Pinkike? Trükközünk?
- Nem tetszett?
- Na, mond csak, mégis hogyan csináltad?
- Nem cseverészni jöttem – válaszolta, majd támadásba lendült. A másik lány védekezésképpen felemelte a kardját, de nem sokra ment vele, mert mikor a rózsaszín hajú közelebb ért, felugrott egy faágra. Szép könnyed ugrás volt, de a lándzsa végét végig ellenfele felé tartotta.
- De mégis, hogyan csinálod? – meredt a karjára a lány, amin egy újabb vágás jelent meg – Válaszolj Pinkike! A lándzsádnak még a vége se járt a közelemben, sőt, nincs is hegye, gyakorlatilag csak egy fémdarab. De ez már a második seb, amit ejtesz rajtam.
- Ha annyira tudni akarod…de ne szólíts „Pinki”nek! Hívj Midorinak.
- Oké Pinki, csak köpd már ki…
Midori megvonaglott dühében.
- Hé, vigyázz a száddal, mert egy vámpír vadásszal húzol ujjat! Akarsz még egy olyan rejtélyes vágást?
- Az élet iróniája. Milyen érdekes! Tudod, én is vámpírvadász vagyok. Yagari Ryoko a nevem – emelte fel a kardját – És te? Mit tud ez a Mistic akármi is?
- Thrust.
- Na, az.
- Változtatni a hegyét. Amit most használtam az a „láthatatlan szúrás”. Egy nagyon vékony és hosszú tű. Szemmel szinte láthatatlan – büszkélkedett, majd úgy tartotta a lándzsáját, hogy a Hold fénye megcsillanjon a hegyén. A vastag lándzsa szárából egy vékony és hosszú – majdnem a lándzsa harmada - fénycsík látszott. Ryoko döbbenten nézte.
- Szóval Ryo, miért is kezdtél el követni? – söpörte ki pár hajtincsét a szeméből Midori. Ryoko összerándul, mivel utálta, ha így becézték.
- Mert az elmondottak szerint beléptél a területemre. Mégis mit keresel itt?
- Hidd el nem önszántamból jöttem ide – „Egy ilyen vámpírokkal teli helyre” jegyezte meg magában – Küldetésem van. De a részletek nem tartoznak rád.
- Oh mon Dieu! Nem tartoznak rám? Dehogyis nem! Az én területemen tartózkodsz. De várjál csak, kitalálom! Egy vámpírt üldözöl.
Midori megrándult.
- Szép, mondhatom. Jól beterelted egy iskolába, ilyen zöldfülűt! Még a végén lefokoznak. Ekkora hibát! Tálcán kínálod az életeket? Nincs benned semmi sajnálat? Ki tudja? Talán épp most járja sorra a kollégium szobáit. Hány ember veszthette már el az életét?
Midori már egésztestében remeget a dühtől.
- Szóval azt hiszed, holmi kis E-szintűt üldözök. Tudd meg, hogy nem. Ravasz egy vámpír, akit 5 városban köröznek. És mindig egy lépéssel előttem jár. Már hónapok óta üldözöm – valta be szomorúan. Ryoko elmosolyodott. Pontosan ezt akarta megtudni.
- Nos, akkor tűnés! Innen már az én ügyem – veti oda.
- Na ne szórakozz! – ordítja Midori és egy újabb támadásba lendül. Ám, még mielőtt megsebezné Ryoko, egy láthatatlan kéz kitéríti a támadást, és a lándzsa vége beleáll egy fába. Midori értetlenül néz, majd megpillantja a vörös hajú lányt Ryoko mellett, aki épen akkor ért földet. A lány feláll, majd szúrós szemmel nézett Midorira.
- Köszönöm, Namie – szólt a lányhoz Ryoko. Midori eközben megpróbálta kiszedni a vékony hegyet a fából, remélhetőleg úgy, hogy nem töri el.
- Mi a fene? – ráncigálta a lány miközben cifra mondatok hagyták el a száját – Apám, ezt meg hogy csináltad?
Namie nem szólt semmit, csak Ryoko vállát nézte döbbenten.
- Eddig még senki…
- Cssss!
Midori felemelte a tekintetét és épp egy gúnyos megjegyzést készült tenni, amikor velőtrázó sikoly törte meg a csendet.
Az estisek Youta vezetésével kutatták át az erdőt. Minden felé vámpírok cikáztak. Haru és Naoki is beszállt a keresésbe. Minél gyorsabban akarták átkutatni a területet. Mindent megnéztek. Fák tetejét, bokrok alját. De nem találtak semmit. Még az is megfordult páraknak a fejében, hogy az iskolán kívülről jött a hang. De ki sétálna erre hajnaltájt? Az iskola egy jó egy órányira van a legközelebbi falutól. Igaz a közelben van egy tanya, de már ott sem lakik senki. Haru, Sophi, Naoki és Youta a határvonalon futottak. Naoki a két lány közé szorult, mivel Haru semmiképpen sem haladt volna Sophi mellett. Youta Haru mellett szaladt, így a lány jó párszor beleütközött Nokiba.
- Nem kell ennyire irtóznod tőlem – jegyezte meg a fiú, amikor Naoki már ötödszörre szisszent fel.
- Én nem is…
- Odanézzetek! – mutatott Naoki egyenesen előre. Pontosan előttük a fal tövében egy véres női test feküdt. Mikor a közelébe értek akkor látták, hogy egy végzős nappalis az. Elborzadtak, majd Youta a homlokához emelte a kezét. Sophi felkapta a fejét, majd Youtára nézett.
- Szóltál a többieknek – jegyezte meg – Még mindig nem tudok nem elképedni, hogy neked mennyi képességed van – mondja elismerően – Végül is csak egy hajszál választ el a tisztavérűségtől – kuncogott fel. A fiú sértetten nézett rá. Majd az erdő fele intett.
- Már ott meg kezdte a vérszívást.
Naoki leguggolt a lányhoz, és elhúzta a haját a nyakáról. Olyan sok vér volt a lány körül, hogy nem volt benne biztos, hogy tényleg egy vámpír végzett vele. Viszont a két lyukat látva, már elhitte.
- De miért van ennyire sok vér körülötte? – kérdezte elborzadva Haru, mintha csak a bátyja gondolatában olvasott volna.
- Gyorsan akart végezni – mondta könnyedén Youta, mintha csak egy teadélutáni csevegésen lennének – Valószínűleg sietett. Vagy, mert tilosban járt, vagy, mert valaki üldözte, vagy rajtakapta. De az utóbbi az nem valószínű, ha csak nincs a közelben egy másik hulla.
Sophi beleszagolt a levegőbe, majd megrázta a fejét. Másodiknak Takuma és Arisa érkezett meg. Ők is elszörnyülködtek a látványon. És aztán szép sorjában megérkezett a többi estis is.
- Na jó! Most azonnal ki akarok hallgatni mindenkit! – kiabálta Haru magából kikelve. Youta sorba állította az estiseket, és egyenként elküldte őket a jó pár méterrel arrébb álló testvérpárhoz.
- Akkor kezdjétek vele! – kiáltotta Ichiyo és előre lökte Runát. A lány a váratlan lökés miatt hasra esett. A többiek csak nevettek. Alzeid és Ada felsegítették a lányt. Takuma meg szúrós szemmel nézett Ichiyora. Erre Arisa abbahagyta a nevetést. Haru villámlóan tekintett az estis bandára. Innentől mindenki már magában nevetett tovább. Haru elhúzta a társaságtól barátnőjét, és addig mentek, amíg a többiek szeme elől eltűntek. Ekkor Haru előkapott Naoki kabátjából egy zsebkést, és megvágta vele a kezét. Runa ijedten pillantott rá. Haru pedig barátnője arcába nyomta a véres kezét.
- Kérsz?
- Te meg hibbantál? – ugrott Runa hátra. Haru elszontyolodott.
- Runa, kérlek, most őszintén válaszolj, te tetted? – kérlelte Naoki.
A lány ijedten pillantott a fiúra.
- Ne hidd, hogy megvádolunk, csak muszáj, ha már mindenkit végig kérdezünk – mentegetőzött.
- Nem. Nem én voltam – hebegte a lány – De hiszen tudjátok, hogy tudom a szomjúságom kontrollálni!
- Igen, tudjuk! – ölelte át Haru barátnőjét – Most már nyugodtan visszamehetsz az iskolába. De ha valami gyanúsat látsz, akkor azonnal szólj!
Runa után sorra jöttek az estisek. Voltak, akik meginogtak, voltak akik már a lány keze felé nyúltak, de olyanok is akadtak akik csak fapofával nézték a jelenetet. Naoki ezeket egy papírra feljegyezte. Alzeid csak mosolygott, és átlátott a cselen. Sophi felhúzta az orrát és fintorogva közölte a lánnyal, hogy lehetetlent kér tőle. Arisa a szája elé kapta a kezét, majd elfutott, de Naoki utána ment és adott neki egy vértablettát. Ichiyo a nagy szájával ellentétben neki esett a lánynak úgy hogy Naoki alig bírta leszedni. Három vértablettát kapott. Takuma kedvesen odaadta a zsebkendőjét, mire a Haru furán nézett rá.
- Nehogy azt hidd, hogy nem jó a véred illata – mentegetőzött a fiú, de ez a seb már nagyon fájhat, és hat emberenként újat vágni…!
Ada elpirult, és elfordította a fejét. Majd izzó arccal elvette a tablettát Naoki kezéből, és még egyszer gratulált a szülinapja miatt. Mikor Haru kelletlenül, bár oda nyújtotta a kezét, Youta csak felnevetett.
- Hé, nem kell ezt elsietni! Egyszer úgyis bekövetkezik.
- Hogy miről hablatyolsz itt nekem? – kiáltott fel Haru – Menj a fenébe, kis pióca! – morogta. Youta zárta a sort, így már lassacskán mind elmentek. Youta és Naoki később visszajöttek, és a vámpír elvitt egy fiolával a halott lány véréből, Naoki pedig a testet vitte el egy zsákban, majd az igazgatói irodába mentek megbeszélni a teendőket.
Haru morcosan rugdosott egy követ az út közepén. „Engem mindig kihagynak.” Mérgelődött. Majd lehajolt és felvette a követ. Nézte és bátyja arca jelent meg előtte. „Ez nem rád tartozik. Ez férfi dolog.”mondta.
- Nem rád tartozik, férfi dolog – utánozta gúnyosan a fiú hangját.
- Dehogyisnem rám tartozik! – kiáltotta és jó messze elhajította a követ. Megfordult, hogy visszainduljon a szobájába, de ekkor mocorgás hallott a háta mögül. A bokorból három alak lépett ki, az egyik a fejét fogta.
- Aú…ez _______túl fájt – morogta Midori – Egy öklömnyi nagyságú kő találta el a fejem – kiabálta Namienek – Mégis mért felém kellett eltéríteni az a vacak követ? És ki a fene dobálódzik ilyenkor kövekkel. Haru döbbenten nézett rájuk. Ryoko megvetően felhorkant:
- Na vajon ki? – kérdezte, de inkább megjegyzés akart lenni. Namie is arra fordult, bár nem kellett volna, mert így is tudta kiről beszél így a társa.
A szél kissé felerősödött és felkapta a leveleket, és mint egy kisebb tornádó tölcsér, úgy reptette őket körbe-körbe. A szél kissé felerősödött, amikor Midrori és Haru pillantása össze találkozott. A szél kissé felerősödött mikor a régi emlékek utat törtek az éjszakában.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
