| Részek : 7. rész - Leleplezés I. |
7. rész - Leleplezés I.
2009.07.20. 11:23
Haru érdekes információkat tud meg a lány haláláról, a madár nem tudja megunni, hogy ne szivassa Naokit, Zero kisebb csoportot hív össze a szökőkúthoz. És a legvége a legjobb! *u*
Öhöm...hát egen...gomeee csak már úgy gondoltam kell a folytatás, és akkor gyorsan ketté szeltem egy részt. Még ezen a héten jön a II. fele.
7.éj Leleplezés 1. rész
A ceruzák hegye szorgosan karistolja a papírlapokat. Néma csend ül az osztályban. Mindenki komolyan koncentrál a dolgozatára. Ha ezt nem írja meg jól, akkor az eddigi munkájának lőttek. Csak egy ceruza kopog az asztalon. A tanárt az első 10 percben nem zavarta, hogy a tanuló nem ír semmit, de miután a fele óra eltelt, már idegesen állt fel.
- Cross-san! Fogjon már hozzá a dolgozatához!
- De minek? – válaszolta unottan Haru – Nem tudok, semmit! Akkor meg minek írjam?
- Bele olvasott már?
- Nem.
- Akkor tegye meg!
- Akkor tegye meg – grimaszolt a lány, és kinyitotta a füzetet – Na, jó! Botan te szórakozol velem? – kiabálta miközben meglengette a füzetét, amiben a vámpír vadászvizsga kérdései voltak – A többiek nem is ezt írják!
- Dehogynem! – ment oda a vörös hajú nő, és lecsapott egy papírt a lány elé.
- „Írd meg, vagy meghalsz!” – olvasta fel magában Haru.
Botan szúrósan nézte. Haru kellemetlenül nyitotta ki a füzetét, el kezdte írni az egyéni vizsgáját.
- Cross-kun! Jelen van a mai órán? – kérdezte egy másik teremben a tanár Naokit.
- I-igenis Professzor!
- Nekem nem úgy tűnt! Mostanában kezd lankadozni a figyelme!
- Elnézését kérem, Professzorúr!
A ebédszünetben Harut körbe vették a lányok.
- Gondolom hallottad Misamotostuki-san eltűnését. Te vagy az igazgató lánya!
- Igen. Hallottam valami ilyesmit – válaszolta unottan a lány.
- És mit tudsz róla, miért szökött el?
- Én azt hallottam, hogy jövendőmondónál volt, aki azt jósolta, hogy ha új életet kezd, akkor szerencsésebb és boldogabb jövője lesz.
- Dehogyis! Mindenki tudja, hogy volt egy udvarlója! Egy igazi nemes! Aki még jó képű is! És megvárták, amíg Misamotostuki betölti a tizennyolcadik életévét, és küldött neki egy levelet, hogy most már vele mehet. Misamotostuki-san az igaz szerelemért harcolva felhagyott a tanulmányaival, hogy boldoggá tegye a szeretett férfit. Hát nem csodálatos? Tisztelnünk kéne emiatt!
- Igen! Ő egy csodálatos nő volt, és most biztosan boldog és szép életet él! Óóó elképzeltem kimonóban! Meseszép!
- Igen, az! És a férje? Vajon hogyan néz ki? Biztos csodálatos!
- Jaj, olyan sorsot akarok én is, mint Misamotostuki-sané!
- Inkább ne akarj – morogta közbe Haru.
- Tessék? Miért? – fordult felé az egyik lány.
- Ö…hát mert…
- Hmm??? – fordultak felé a többiek is.
- Jaj, ne csináljátok már! Mindannyian tudjuk, hogy ezek csak mocskos gazemberek, akik kihasználják a szép nőket. Szegény lány, már biztosan az utcasarkon találta magát!
- Te mindig olyan negatív vagy! Megfosztasz mindenkit az álmaitól!
- Nem, csak realista vagyok.
- Szóval, szerintetek hogyan nézhet ki a titokzatos udvarló? – folytatták a lányok a beszélgetést.
- Biztosan, irtó helyes, magas, és lehengerlő a megjelenése!
- Erős kisugárzású lehet az biztos, hiszen nemes!
- Vannak ronda nemesek is – fűzte hozzá Haru.
- Igen ez az, olyan szép lehet, mint amilyenek a mi esti tagozatosaink!
Harunak szöget ütött valami a fejében. Felpattant a helyéről és el kezdett futni. Meg sem állt az igazgatói iroda ajtajáig. Ott megállt és bekopogott. De értelmetlenül, mert rögtön benyitott.
Zero az asztalánál ült és papírokra firkált. Mikor a lány berobbant az ajtón felpillantott.
- Mi járatban, Haru? És mégis mi ez a fura mosoly?
- Csak annyira aranyos vagy! Ott üldögélsz és rendesen írogatod a papírjaidat! Az igazgató leírásából, egészen más Zerot ismertem meg. Tényleg nem vagy önmagad! De így vagy aranyos!
A férfi bosszúsan rándult össze valahányszor azt mondták rá „aranyos”.
- Igen, nem vagyok önmagam. Hála egy idióta igazgatónak, aki rám erőszakolja, hogy hívjam „Apának” és egy nagyon drága nőszemélynek, aki a nyakamba varrta a gyerekeit.
Haru elszontyolodott.
- Ne-nem úgy gondoltam – kezdett mentegetőzni Zero.
- Na ezért nem vagy önmagad! Máris bocsánatot kérsz.
- Na, jó. Miért is jöttél?
- Persze-persze. El is felejtettem. Szóval, hallottam pletykákat, a lány eltűnéséről. És az egyik még igaz is lehet. Szóval abban az szerepel, hogy a lány egy nemes férfi miatt hagyta el az iskolát. Elérte a felnőttkort, így nyugodtan hozzá mehetett volna. És ennek a találkának az nap este volt az időpontja.
- Úgy gondolod, hogy a támadó vámpír közbe vágott a romantikus találkának?
- Nem. Úgy gondolom, hogy maga a nemes volt a vámpír. Elhitette magáról, hogy gazdag, és amikor biztos volt benne, hogy senki sem jár arra, akkor elhívta egy olyan helyre, ahonnan meghatározhatatlan egy sikítás, így nyerve magának időt. De mivel túl sokan voltunk a környéken ezért sietett. Ami megmagyarázza a sok vért.
- Szóval úgy véled a vámpír tökéletesen kiismeri magát az Akadémián. Ezek szerint okunk van gyanakodni a diákjainkra.
- Nem. Mert az estiseket mindenki ismeri, nem tudná egyikük sem elhitetni a lánnyal, hogy nem ide jár. És amúgy is. Felnőtt férfiról beszélünk. A mi estiseink, nagyon is fiatalosa, annyinak látszanak, mint amennyinek el akarják hitetni magukat. És te biztosan nem voltál! Ugyanis téged is mindenki ismer. Akkor az egyetlen, aki maradt az Midori vámpírja! Kitudja, mennyi ideje tartózkodik már az Akadémia környékén, beszélni kéne Midorival!
- Rendben, keresd meg. Én addig idehívatom Naokit és még azokat, akik fontosak lehetnek. Sötétedés után, itt az irodámban.
- Igenis, Uram! – vágta magát vigyázzba Haru. Zero tisztelgett, mire a lány nevetve futott ki a szobából.
- Te sem vagy önmagad – jegyezte meg a férfi, miután újra egyedül maradt a szobában – Úgy látszik, fertőzzük egymást.
Naoki idegesen sétált az erdőben. A szívverése felgyorsult, és zihálva vette a levegőt. A verejték csak úgy patakzott az arcán. Rémülten nézett körbe-körbe. Sokszor megbotlott a fák gyökereiben, de sose vesztette el az egyensúlyát. A fejéhez kapott és fájdalmasan felnyögött. Nem is figyelve mi van előtte, támolygott tovább, és erősen markolt bele barna hajába. Összeszedte minden erejét, és fölnézett. A szökőkút közelében járt. Gyorsan bedugta a fejét a hideg vízzuhatag alá. Kicsit felfrissült tőle. Kimászott alóla, majd megrázta a fejét, mint valami kutya. Tiszta fejjel – szó szerint akár – nézett fel, és indult el az iskola irányába. Amikor hirtelen megállt. A rémület és düh járta át az egész testét. Elege volt. Utálta. Mindenütt csak az látta. Belebolondult már abba gúnyos nézésbe. Újra futásnak eredt, és meg sem állt az iskoláig. Egyre csak azon gondolkodott, hogy vajon, most mi fog történni. Talán sohase, hagyja majd békén az az árny. Örök életében üldözni fogja? Befutott az osztálytermükbe, és leült a helyére. Páran oda fordultak, és kíváncsian néztek rá. Egy aranysárga hajú lány leült mellé.
- Cross-kun, miért lett vizes a hajad? Nem esik az eső. Belestél a szökőkútba, vagy mi?
- Wakeo-san, kérlek, hagyj békén!
De a lány nem akart tágítani, sőt még segítője is akadt.
- Hé, haver! – ült oda Naoki egyik jó barátja – Szerintem te meg akarod látogatni a fiú mosdót, most! – nyomatékosan ejtett ki minden egyes szót, remélve a fiú veszi az adást. De nem vette:
- Nem akarok, kell egy kis nyugatom.
- De akarod! – karolta fel Naokit a fiú, és már ki is száguldott vele a teremből. Átfutott vele a folyósón és megálltak egy barna ajtó előtt, amire egy fekete és arany iskola címer volt festve és alatta aranyozva „Men” felirat állt. A fiú berúgta az ajtót, mire benn pár fiú ijedten húzta fel a sliccét. (megj. : Haru szokta ilyen kedvesen kinyitni az ajtót, mikor Naokit, vagy valaki mást keres) Az egyik benti szekrényből kikapott egy törölközőt, és Cross-kun fejére vágta, majd jó erősen, és sebesen elkezdte dörzsölni a fiú fejét.
- Meg kell szárítsalak – mondta és csak beleerősített a más így is durva „hajszárításba”.
- Na, kész is vagy! – kapta le a törülközőt – Győnyörűűűű… ha lány lennék, beléd esnék!
Naoki szédülve, borzos – ám, de száraz – fejjel próbált talpon maradni. Nagy nehezen sikerült felegyesednie, és barátja vigyorgó vadalma képére néznie.
- Pedig teljesen úgy tűnt, amíg nem mondtad, mintha belém zúgtál volna.
Óvatosan megközelítette a tükröt, majd erőt véve magán, belenézett.
- Na, ennél tépettebb és kócosabbra, ha akarnád, se tudtad volna csinálni.
- Nem az a lényeg! – ragadja újra karon a barátját – Hanem, hogy most már nyomás vissza!
És újra száguldani kezdtek a folyosókon.
Midori csendesen szunyókált az egyik fán, és épp arról álmodott, hogy elkapja oly régóta üldözött vámpírkáját, amikor egy földrengéshez hasonló reszketés felébreztette édes álmából. A lány gyorsan megkapaszkodott egy faágban, mielőtt leesett volna, majd fáradtan nézett a fa tövébe. Csak egy barnás-fekete foltot látott, majd miután megdörzsölte a szemét, az a folt kezdett normális vonalakat felvenni.
- Tavaszka, mi a fene bajod van velem? Már aludni sem hagysz?
Haru idegesen nézte a földet:
- Végül is tök mindegy, hogy egy évvel idősebb vagyok – morogta maga elé.
- Mégis hány óra van, hogy zavarsz?
- Délután fél négy.
- Megőrültél? Ilyen korán zavarsz? – kiáltotta Midori, majd megfordult a faágon.
- Mi lettél te? Vámpír? – kérdezte gúnyosan Haru a lányt, és felemelte a fejét.
- Tudod, ha aktív vámpírvadász életet élsz, teljesen felborul a ritmusod. Éjjel élsz nappali életet, nappal pedig alszol. És természetesen, hogy el tudj aludni, egy sötét zugot választasz, ahova nem süt be a nap… igen, valami olyasmi lettem én is – utalt a „vámpír” szóra Midori.
- Apám… vagyis az Igazgató azt üzeni, hogy este… told le a nagy kerek seggedet… kérlek, gyere le és legyél a szökőkútnál! Valami ilyesmi.
- Szó szerint?
- A hátsó feledre való utalás azt Én – nyomta meg a szót – hozzáfűzésem volt.
- Nem is gondoltam volna! És…
- Te kérdezted – vágott közbe az egyenruhás.
- És mégis hol van a szökőkút?
- Ennek az útnak a végén – mutatta Haru meg a helyes irányt.
- Neked most nincs órád?
- Nincs.
- Cross-san! – hallatszott fel, egy sipító hang az iskola első emeleti ablakából. Haru unott fejet vágott.
- Magának nem az órámon kellene lennie? És mégis kivel trécsel? Tudja a fákkal való beszélgetés már a betegség első jelei! – próbálta a tanárnő lealázni a lányt, nem sok sikerrel:
- Térítse el felőlem azt a fülsüketítően magas hangját! Nem látja, hogy már az állatok is elmenekülte ez elől a magas frekvencia elől? Ha valami gondja van, kérdezze az igazgatót. Például a fákkal való beszélgetésem okáról is kifaggathatja! – Haru csípőre tett kézzel állt szembe az iskolával, és magából kikelve ordítozott. Az második emeleten a kis gólyák érdeklődve lestek ki az ablakon. A tanárnő meghökkenve nézett le, majd dühösen becsapta az ablakot, de olyan erővel, hogy az üveg megrepedt. Midori szélesen vigyorgott a fáról. Magában nagyon is dicsérte a lány beszólásait, de a világért se vallotta volna be ezt neki. Haru megfordult, és fölnézett.
- Te meg mit vigyorogsz?
- Nagyon meg fogod ezt még szívni!
Haru lesemmisítő pillantást küldött Midori felé, majd elsétált.
- Ne feledd, sötétedés után a szökőkútnál! – kiabált még vissza.
Hűvös volt az idő és a szúnyogok is nagyon csíptek. Naoki gyorsan futott a kihalt utcán. Futás közben kilazította a nyakkendőjét, hogy ne szorítsa a nyakát, és kihúzta az ingjét a nadrágjából. Az egyenruhájának a zakóját a szobájában hagyta, mivel nem figyelte az időt és késésben volt. Legalábbis ő úgy gondolta. Gyorsan odaért az megbeszélt helyre. A szökőkútnál már vártak rá. Zero a kút szálén ült, és a könyökére támaszkodott. Ryoko és Namie a fűben üldögéltek és érdekes témákról beszélgettek. Alzeid, Ada és Arisa csendben álldogáltak és szúrós szemmel méregették Midorit. A lány Youtával együtt éppen jól szórakozott Harun, aki a szökőkút mellett állt és kalimpált össze-vissza, aktívan védekezett a szúnyogok ellen. Naoki érkezésére mindenki felfigyelt. Még húga is, és így meg is csípte az egyik szúnyog.
- A rohadt életbe! Dögöljetek már meg végre aljas vérszívók! – csapott az arcára dühösen a lány, de a szúnyog elkerülte a támadást, és új áldozat után kutatott.
- Hát biztos finom a véred – kezdett el poénkodni Midori.
- Az már igaz, igazi csemege a kicsike – szólalt meg Alzeid, és fölizzott a szeme.
- Ha hozzám érsz, szétlövöm a fejedet! – kapta elő Haru a pisztolyát, vagyis Zero régi fegyverét, a Bloody Rose-t.
- Na, csak nem tennéd meg! – Youta elmosolyodott.
- Dehogy nem. Végülis vérszívók vagytok. Olyanok, mint a szúnyogok. – morogta a lány, és eltette a pisztolyt – Természetesen simán lecsapnálak, minden érzelem nélkül. Mint a szúnyogot, naná! – összecsapta a kezét, majd szétnyitotta és megmutatta a közönségnek a szétnyomódott szúnyogot.
- Remek, szóval már mindannyian itt vagytok - állt fel Zero, és végig nézett a társaságon – Akkor bele is kezdenék:
- Mint már mindannyian értesültek róla, az egyik idejáró nappalisunkat meggyilkolta egy vámpír. Kezdetben volt elég okunk a mi diákjainkat vádolni, de mostanra már meg változott a véleményem. Üljetek le! El akarok mesélni valamit.
A Cross testvérek, Midori, Namie, Ryoko leültek, ill. közelebb húzódtak a férfihez és onnan hallgatták a történetet. Youta nem kényelmeskedett, hanem leült a földre. Ada, Arisa Alzeid összenéztek, majd ők is helyet foglaltak a földön.
- Szóval. A fülembe jutott egy olyan história – kezdett bele a mesemondó bácsi – hogy az említett hölgy a szerelem hősi mártírja lett. Kezdjük a történetet az elejéről. Kyori-chan már pár hónapja betöltötte a tizennyolcadik életévét. Csak a barátai ajándékozták meg, mivel árva volt. Ez a kor egy nagy fordulópont volt számára, és el is indult az árvaházba bejelenteni a felnőtt korúságát, majd aláírni egy papírt, hogy már nem tartozik az árvaházhoz. Mindent gyorsan elintézett, majd tegyük fel beült egy kávézóba, hogy megajándékozza magát egy forró csokival, a házi specialitással. Éppen, hogy csak elment a pincér, amikor az egyik szomszédos asztalnál ülő, elegáns megjelenésű úriember, leült a vele szemben lévő székre.
- Sokat mesélt, amikor még kicsik voltunk – súgta Haru oda Adának aki nagy szemekkel nézett a férfira.
- A férfi bemutatkozik, majd találkát beszél meg a főhősnőnkkel. Kyori-chan el is megy a találkozóra, amiket egyre több találkozó követ. A férfi megvallja a lánynak, hogy gróf, nemes származású. Sok kastéllyal és pénzzel. A lány meg mesél magáról, az iskoláról. Sőt az iskoláról eléggé sokat, ugyanis nagyon szereti az épületet, és a birtokot, csak az odajárók közé nem tud beilleszkedni. Egyszer be is juttatja a férfit, és körbe vezeti, mindezt észrevétlenül. Később az férfi megvallja szerelmét, és felajánlja a lánynak, hogy megszökteti az épületből. A lány már elvakultan a szerelemtől belegyezik és meg is beszélik az találka időpontját és helyszínét. Aznap este a lány boldogan készülődik. A férfivel megegyeztek, hogy nem visz magával semmit, mert túl feltűnő lenne. Boldogan sminkelte ki magát, és igyekezett a megbeszélt helyre. Ám a nem az várta, amire számított. Még útközben, ezt véljük, üldözőbe vette valami, ekkor elkezdett sietni, hogy hátha a nagy szerelme majd megvédi. Nem is sejtette, hogy maga a szerető üldözi. Amikor rájött valószínűleg elesett. Sikított és utána meg is halt. És innen már ismerjük a történetet. A nappalisok csak úgy tekintenek a történetre, hogy a vadállat őt is megtámadta, és a szerelmével haltak romantikus halált. Ők tisztelettel gondolnak erre a történetre.
- És mégis honnan tudjuk ennyire pontosan, hogy mi történt? – kérdezte gyanakvóan Ryoko.
- Kyori-chan sokat kért kimeneti engedélyt, mindig valami másra hivatkozva. Mindig is tudtuk, hogy különösen ragaszkodik az iskolához. Mindig segített abba, hogy az épület és a környéke minél szebb legyen. Az utolsó forrásunk, ami még alátámasztja ezt a variációt, Kyori-chan naplója – emelte fel a kis rózsaszín könyvet Zero – Ma koboztam el pár lánytól, akik kedvesen belopództak Kyori szobájába, és feldúlták.
- Váó! És mindent részletesen leír? – Arisa ugyanolyan nagy szemekkel bámult, mint Ada.
- Nem egészen. A férfi nevét, vagy személyleírását egyszer sem említi. Csak Grófnak nevezi. Folyamatosan ébred rá, mennyire szereti az illetőt, és már számolja vissza a napokat a szökéséig.
- Hihetetlen – nézett döbbenten Haru – Igaz, hogy én meséltem el a keret sztorit, de még én sem gondoltam, hogy ez akár igaz is lehet.
- Van még egy dolog – mondta komoran Zero és Midori felé fordult – Van okunk feltételezni, hogy ez a titokzatos gróf a te vámpírod volt.
- Domino? – kérdezte a lány és felhúzta a szemét.
- Kyori-chan azt írja a naplójában, hogy a Gróffal nagyszerű időket töltöttek együtt, de valahogy mindig hirtelen vége szakadt, mert a Grófnak el kellett mennie. De azonnal. Gondolom, az ilyen esetekben a közelében voltál, és emiatt mindig sietősen távozott.
- Ez még nem elég!
- De sokat kérdezősködtem még ma a faluban és sokan látták az utóbbi időben azt az embert, akire a te leírásod tökéletesen megfelelő volt. És mindenki grófnak nézte, mivel elegáns volt a megjelenése.
Midori elgondolkodott. Végül is igaz lehet, mert az utóbbi időben nem nagyon látta, és már egy ideje itt köröz a környéken.
- Szóval akkor mindenki Dominora? – fogalmazta meg egyszerűen Midori a feladatot pár pillanattal később.
- Igen.
Olyan váratlanul keresztezte a beszélgetés, hogy mindenki megrezzent. Egy női sikítás.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
