| Részek : 8.rész - Leleplezés II. |
8.rész - Leleplezés II.
2009.07.29. 22:47
Megtudjuk ki állt a két lány megsebesítése mögött. Serako érdekes információk gazdája lesz. Haruban megindulnak az érzelmek. Mizuki Sawa egy aranyos lány, Naoki biztosan így gondolja
Na itt a folytatás, és mostmár beindulnak a történések ^^ Jó olvasást!
8. éj Leleplezés II.
- Szóval úgy gondoljátok Domino lehetett? De ez nem ő!
- Biztos vagy benne? – kiabálta Zero, miközben a csoport futott.
- Igen! – Midori gyorsabban futott a többieknél. Igazából a vámpír vadászok futottak az elején, de ő volt a leggyorsabb közöllük. Mögötte Ryoko és Namie futott fej-fej mellett, utánuk Zero és csak egy kicsivel maradva le Haru és Naoki. Velük haladtak együtt a vámpírok is. Mindenki érezte a bajt, és a vér szaga megcsapta az orrukat.
- Ebből még baj lesz! – Haru lihegett, de belehúzott a futásba. Mindenki sprintre váltott. Zero gyorsan beérte Midorit. Párosuk hamarabb ért a kapuhoz. A földön egy lány feküdt, és tisztán látszott a harapás a nyakán. Zero odafutott a lányhoz, és onnan irányította a többieket:
- Haru, Naoki, Yagari, Yamada, Kikozu és Iseki ti kapjátok el a bűnöst – mutatott a fák közé, ahol egy árny futott – Sounen, Hio segítsetek nekem! – kiáltott a két diákra, majd felemelte az ernyedten heverő lányt. Tejföl szőke haja lágyan omlott a vállára, a tincsei vége, néhol véres volt. Arisa és Ada segítettek felemelni, és elindultak a nővérszoba felé.
- Te még mit csinálsz itt? Futás a vámpír után! – kiáltott rá Zero a még mindig ott álldogáló Naokira. A fiú meredten nézett, az ájult lányra.
- Ő Mizuki Sawa. Életben van még? – remegő hangon kérdezte.
- Még él. – válaszolta Arisa miután kitapogatta a pulzusát.
- Rossz felé mennek! – szólalt meg Ada, aki közben a futkorászó árnyakat figyelte – A Hold Pavilon felé futott, de a többiek az iskola felé futnak!
- Na…- szólt volna rá Zero a fiúra, de ő már nem volt ott.
Haru gyanakvóan futott a többiekkel. Valami nem stimmelt neki. Youta azt mondta, hogy a suli felé futott, ugyanis nem mehetett be az estisek hálókörletébe. Midori ezt elfogadta, pedig még ő állította azt, hogy nem Domino van itt. „De akkor viszont egy estisnek kellett lennie!” gondolta, és megállt.
- Kikozu, te balfék! Ha estis, akkor nyugodtan bemehetett a saját pavilonjukba – kiabálta dühösen Ryoko és ő is megállt.
- Hé! Ezt én akartam mondani! Te csórod a gondolataimat? – Haru magából ki kellve ordított. Ryoko rá se bagózott.
- Álljatok meg! A másik irányba fut! – Naoki hangja állította meg az elejét is – Üldözőbe vettem!
- Rendben! Erre alacsony a fal! – változtatott a tervén Youta és a mellettük húzódó falra mutatott. Midori könnyedén felugrott az egyik faágra és onnan be a fal túloldalára. Ryoko és Namie követték ugyan azzal a könnyed mozdulattal. Youta Harura vigyorgott, és felé nyújtotta a kezét, hogy átsegítse a lányt. Cserébe egy lesemmisítő pillantást kapott vissza. Haru ráugrott – már nem olyan könnyen és kecsesen – a faágra, de rosszul vette a következő lendületet, és leesett. Youta elkapta, majd gyorsan a faágra ugrott, onnan pedig a falra. A három vámpírvadász csodálkozva nézte a párocskát. A fiú leugrott a falról. Haru pedig jó erősen gyomorszájon vágta, és kimászott a fiú karjaiból.
- Nem kell a segítséged! – morgott rá.
- Akkor nem úgy tűnt – nyöszörgött a fiú és görnyedten fogta a hasát. Ekkor lépteket hallottak. Valaki nagyon igyekezett és közben káromkodott.
- Nem tud lemaradni. Mi ez agár vagy micsoda? – a megjegyzések valószínűleg Naokira céloztak, a fekete árny bekanyarodott és tovább szidta üldözőjét. Haru elé futott és az útját állta. A fiú meghökkent a hirtelen jött akadály miatt. De megállni nem tudott, így nekiütközött a lánynak és földre döntötte. Haru ernyedten feküdt a földön, és döbbenten bámult az égre a fiú válla fölött. Amikor a fiú már csak egy méterre volt tőle, a lámpafényben tisztán láthatta az arcát. A fiú eszmélt fel hamarabb és felpattant a lányról, hogy menekülőre vegye, de addigra már körbekerítették. Döbbenten meredtek egymásra.
- Shiki Takuma… gyere az igazgatói irodába – Youta döbbent hangját elnyomta a düh, és a komolyság. Naoki felsegítette a húgát, aki eddig még mindig a földön feküdt a döbbenettől.
- Ta-Ta-Takuma… miért?
Shiki duzzogva fordított hátat a társaságnak, és így szembekerült Midorival, a körülötte állók közül az egyedülivel, aki teljesen kifejezéstelen arcot vágott. A fiú összehúzta a szemét, és gyanakvóan nézte a lányt. A válasz semmitmondó arc volt. A fiú még jobban összehúzta a szemét, és kicsit felemelte a fejét, így már lekicsinylően szemlélte pink hajú lányt.
- Ha tovább vágod a pofákat, kicsinállak – Midori hangja hűvös volt és érződött belőle, hogy komolyan gondolja – mindenki meghűlt a környezetében. Shiki visszafordult Youta felé, és felemelte a kezét:
- Meg tudom magyarázni!
- Arra ott az igazgatói.
Haru és Naoki megfogta a fiú egy-egy kezét, és elkezdték húzni az iskola irányába. Az elején kicsit vonakodott, de aztán beletörődve hagyta, hogy vezessék az igazgatóiba.
Zero bent ült már és a két lánnyal beszélte a további teendőket. Ada komolyan figyelte, mintha csak a saját gyerekéről kéne gondoskodnia. Arisa gondolatai viszont elkalandoztak. „Vajon, ki lehet a bűnös? Nem az a vámpír, akiről beszéltek. Az a rózsaszínhajú vámpírvadászlány, szerint biztos, hogy nem ő. Akkor csak estis lehetett? De ki? Lehet, hogy…?” gondolkodott, de mikor a lehetőségekre ért megrázta a fejét.
- Valami baj van? – kérdezte Zero kicsit ingerülten, mivel szerinte tökéletesen elmagyarázta, hogy a lányoknak mit kell tennie.
„Takuma biztos nem lehetett, bár láttam kisurranni az iskolából, de biztosan csak sétára indult. Nagyon zaklatott volt az utolsó órán. Nem, biztos, hogy nem ő tette!” gondolkozott tovább a szőkeség és nyugtatta magát, meg se hallva, mit mondanak neki.
- Mondjad el mégis milyen kivetni valót találsz a tervemben? – a férfi idegesen állt fel, és a lány fölé hajolt.
- Se-semmit!!! Értettem, uram! Úgy csináljuk uram! – vágta magát vigyázba – Gyere Ada, menjünk! – szólt a lányhoz, majd karon ragadta és égő arccal kisietett vele a szobából. A rubin hajú lány még gyorsan mosolyogva intett az igazgatónak, majd eltűnt az ajtó mögött. Zero megforgatta a szemét, majd kinézett az ablakon. Lent a lámpa fénye megvilágította a közeledő kis csapatot. Elöl ment Youta, mögötte haladt a testvérpáros Shikivel, és a végén egy sorban sétált a három vámpírvadász. Pár perc múlva már az igazgatóiban ültek, és hallgatták Zerot, aki éppen Rimával, Shiki anyjával telefonált. Hiába volt a telefon halk, még így is kihallották a gyerekek, a felzaklatott női hangot a túloldalról. Shiki lehajtott fejjel nézett maga elé. Haru a kandalló mellett kuporgott, és vészjósló pillantásokat küldött a lila hajú fiú felé. Naoki a kandallónak támaszkodva nézett ugyanúgy, mint a húga. Youta elment ellenőrizni az estiseket, hogy mindenki a háló körletében maradjon, ugyanis mindenkit felzaklatott a vér illata. Ryoko és Namie a nappalisokat ellenőrizték, azaz elmentek aludni. Midori egy könyves polc tetején ül, kihívva ezzel Zero haragját, aki telefonálás közben félszemmel, vészjósló jeleket küldött a lánynak.
- Rendben. Addig nem megy sehova. Viszhall’! – Zero letette a telefont, és Shiki felé fordult – Anyukád elindult ide. Addig itt kell maradnod. Haru és Naoki vigyáznak rád.
Shiki egy sóhaj kíséretében nézett a testvérpárra, két villanó szempár nézett vissza rá, és a fiút kirázta a hideg.
- Midori pedig rájuk, de előtte leszáll a szekrény tetejéről – szólt a lányra idegesen a férfi és beletúrt platina színű hajába. Az említett meglepetten nézett le az igazgatóra, és kelletlenül leugrott, majd undorodva leült az egyik fotelbe.
- Megszoktam, hogy mindig valami magason vagyok. Bo-csá-nat!
- Én meglátogatom Sawa-sant.
Serako nem tudott jól aludni az éjszaka. Kicsit zavarta, hogy mi történt az osztály meglepetés buliján, amit Naokinak készítettek. Másrészt nagyon zavarta a vérszaga ami már a nap pavilonhoz is elszivárgott. Egy nagy sóhaj kíséretében felállt, és halkan kiment a szobából, hogy le ne ébressze Wakeo-sant a szobatársát és önjelölt barátnőjét, akinek túlságos magabiztossága néha – eléggé gyakran – zavarta. Lement az első emeleti társalgóba, de nem találta üresen. Az egyik kanapén egy srác heverészett. A zöld kobakról Serako elsőre felismerte.
- Take, te mit csinálsz itt?
- Te nem érzed ezt a rémes vér illatot? – kérdezte a fiú gondolkodás nélkül és tovább bambult maga elé. Serako meglepetten nézett maga elé, nem számított arra, hogy a fiú is érzi a vérszagot. Ezek szerint vagy vámpír vagy vámpír vadásznak kell lennie. Mire gondosan végig gondolta volna, a fiú is rájött, hogy mit fecsegett el. És gyorsan felült, a lányra nézett, és elkezdett tiltakozóan hadonászni a kezével.
- N-Nem úgy értettem… öh… izé... tudod a szüleim egy kórházban, igen kórházban, ez lesz az, szóval ott dolgoztak… és sokat voltam velük így már bárhonnan felismerem a vérszagát… igen, ez lesz az!
- Nyugi, én is érzem! – próbálta megnyugtatni a fiút Serako, majd komolyabban folytatta – Azt hiszem beszélgetnünk, kell valamiről.
A fiú meglepetten nézett vissza a lányra, és a vöröslő szeme megcsillant a beszivárgó holdfényben. Az a szempár, amelyik eddig a földet nézte, hogy elrejtse gazdája mivoltát.
Haru és Naoki gyorsan bealudtak, ők az esti alváshoz voltak szokva. Midori éberen fedezte fel az igazgatói szoba minden szegletét, de félszemmel a fiút figyelte. Akit ez némi képpen zavart, ugyanis minden lehetőséget megpróbált volna megragadni, a kislisszanáshoz, de erre nem volt lehetősége, őrző-védő ebe mellett. Hajnali négy körül járt, amikor az ajtó újra kinyílt és Zero jött be, és közben hátrafele beszélt valakivel. Az ajtónyitásra, Haru és Naoki felriadtak, és megnyugodva konstatálták, hogy Midori még nem hagyta elfutni a fiút. Shiki fáradtan nézett a férfire, és csak remélte, hogy nem az van, amire gondol. Zerot egy szőke nő arrébb lökte. Alacsony termetű volt, és aranysárga, hosszú, egyenes haja lágyan omlott a vállára. Egész megjelenésében olyan volt, mint aki a kifutóról jött volna. Mélykék szeme szikrákat szórt, és a fiát kereste. Mikor észrevette, meglepően nyugodt hangon szólt hozzá:
- Szeretnék veled oda kinn beszélni.
A lila hajú fiú lassan felállt, és kisétált a szobából. A nő követte volna, de Zero megfogta a karját.
- Rima, utána még szeretnék beszélni veled. És ne sokáig, mert mindjárt feljön a Nap. Ernyőt nem hoztál magaddal, mi?
- Nem, nem hoztam, bár nem ártana, ha kicsit megpörkölődne – utalt fiára Rima, majd kisétált ő is az udvarra. Haru felpattant, és az igazgatóhoz sietett.
- Ugye a mai napra felmentésünk van? – nézett reménykedve a férfira.
- Öh… igen.
Haru gyorsan kiszáguldozott a szobából, és célba vette a kollégiumot. De nem bírta megállni, hogy ne hallgassa végig, a leszidást, így elbújt az egyik bokor mögé.
- El sem tudom képzelni, hogy hogyan merted te ezt tenni! – Rima gyorsan közeledett a fiához – A család szégyene vagy! Nem tudod, mennyire szégyellem magam miattad!
Takuma csöndesen állt. Kissé félt anyja haragjától.
- Még jó, hogy apád nem hallotta még a hírt. Egy reklámfotózáson van, így én fogadtam a hírt. Olyan gyorsan jöttem ide amilyen gyorsan csak tudtam. Még mindig nem tudom elhinni.
A fiú csak a talajt nézte, nem mert felnézni. De nem is kellet, mert ekkor egy hatalmas pofont kapott. Takuma meglepődött és az arcához emelte a kezét. Ez még megárt a karrierjének. Érezte ahogy a pofon nyoma vörössé válik, és már égni is elkezdett.
- Hogy voltál képes ilyet tenni? Meg harapni egy embert.
- Kettőt…
Paff. Még egy pofon.
- Mindig mondták nekem, hogy rosszul nevelünk. Azt mondták gyenge leszel, túl sokat adunk neked. De mi csak legyintettünk. És kiknek volt igazuk? Gyenge vagy. Túl nagy volt a kísértés ennyi ember között? Nem érdekel! Fogd vissza magad!
A fiú szólásra nyitotta a száját, de anyja közbe vágott:
- És ne merd nekem azt mondani, hogy de te nem tudod milyen, mert nagyon is jól tudom! Én is jártam ide és mégis tudtuk türtőztetni magunk. Sőt folyamatosan ellen kell állni a kísértésnek! Az egész életedben, nincs egy kis kitérő, nem engedhetjük meg! Evvel emelkedünk ki a többiek közül, hogy folyamatosan erősen ellenállunk! Nézd meg az embereket, csak a vágyaiknak élnek és a kísértést se tudják legyűrni! Ezért vagyunk mi különbek, mert van erős akaratunk! És nem engedhetem, hogy pont te beszennyezd! Tisztavérű családból jöttél, viselkedj is úgy! – Rima nagyon mérges volt. A fiú viszont nem bírta tovább, és kifakadt:
- De ez igazságtalanság. Meg van a normális okom, ami miatt tettem, amit tettem. Nem vagyok gyenge!
- Meg kell tanulnod akkor is kordában tartani magad.
- De én csak másokon segítettem!!!
- Mind a három alkalommal?
- Nem. Az utolsóban nem. És az egyik nem is én voltam!
- Tudod, hogy a tetteid akkor is súlyos következményekkel fognak járni. Például kicsapással egészen biztos. Valaki biztosan melléd állna, ha még itt lenne.
- Ki?
- Az egyik régi őrző. Kuran Yuuki-sama.
Haru összerezzent a név hallatán. Szóval az anyja megvédené a fiút? Ezen elgondolkodott.
- Anya, te nem voltál ott! E szintűek támadták meg az iskolát! Az egyik nagyon megsebzett fel kellett gyorsan épülnöm!
- De még is hogyan sebezhetett meg?
- Az már az én dolgom…
Rima csöndesen nézte a fiát. Majd megfordult és elindult az iskola felé.
- Megyek, beszélek az igazgatóval.
Shiki csöndesen állt még ott pár percig, majd besétált az épületbe, mert már kezdett túzni a Nap.
- Jobban vagy már? – Naoki kedvesen mosolygott az ágyban fekvő Sawa-sanra.
- Igen, már jobban felelte – felelte elhalóan a lány, evvel nem túlhihetővé téve a mondandóját.
- Sokan látogattak meg eddig nem? – kérdezte, ugyan is ekkor már dél körül járt.
- Igen. Volt nálam az igazgató, Kawa-san és Wakeo-san… - kezdte el sorolni az osztálytársak nevét Mizuki -… meg most Te is, és meglepő módon itt járt Kikozu-sempai is. Rá nem számítottam volna.
- Emlékszel a tegnap estére?
- Ködösen.
- El tudnád mesélni? Mégis mit kerestél te kinn takarodó után?
- Ha elmondanám, kinevetnél. Az igazgató is azt tette – mondta szomorkásan maga elé a lány, és visszagondolt Zero arcára, amint próbálja visszafojtani magába a kuncogást.
- Nem foglak.
- De igen!
- Oké, rendben. Legyen úgy, ahogy te akarod. Akkor azt meséld el mi történt!
- Szóval, kimentem és felnéztem az égre. Tudod, szeretem a csillagokat nézni, olykor a tejutat is lehet látni, szóval gyönyörűek. Szóval néztem őket és kint megcsúsztam egy kőben és az egyik fenyőnek estem, amelynek két tűlevele beleszúródott a nyakamba. Vagyis ezt mondják. Pontosan nem emlékszem, csak a szúrás a nyakamnál.
Naoki döbbenten hallgatta a lány pozitívságát. És el sem tudta képzelni, hogy Youta és Zero, hogyan adhatta be ezt a szánalmas hülyeséget szegény lánynak. Vagyis voltak elképzelései.
- De azon sem csodálkoznék, ha valami vadállat támadott volna meg, sőt jobban tetszene úgy, mert a misztikum is nagyon felcsigáz.
Naoki kezdte reménytelenek találnia helyzetet, de azért még elbeszélgetett a lánnyal órákig. A kellemes hangulatú beszélgetést az egyik elsős lány szakította meg, aki egy levelet hozott Naokinak az igazgatótól, amiben az állt, hogy a fiú jelenjen meg az este nála, Shiki ügye miatt.
Estére egy kiscsapat vette körül Shiki Takumát, aki az igazgatói szobában ücsörgött az egyik fotelban. Zero az asztala mögül figyelte a fiút. Youta az egyik könyvespolcnak támaszkodott. Botan a másik fotelben üldögélt, és mosolyogva nézett a fiúra, de a mosoly ellenére sötét aura lengte körül. Naoki Youta és az ajtó között állt. Haru pedig a kör bezárásaképp az ajtótól pár méterre támasztotta a falat. Shiki teljeségben úgyérezte, neki itt semmi keresnivalója nincs, hiszen már mindannyian eldöntötték, mi lesz a sorsa. Szomorkásan könyökölt a térdére. Itt a vége!
- Akkor szerintem kezdjük el – inditványozta Zero és leült – Nincs kedvem a szokásos, dumához, szakszerű eljáráshoz, szóval, halljam a védőbeszédet!
- Minek? Hiszen már mindenki eldöntötte, hogy mit gondol. Bármit mondanék, nem változtatna semmin! Azt meg nem mondhatom, hogy nem én tettem, hiszen akkor hazudnék. Minek is kell tovább fitratni?
- Rendben, akkor mindenki mondja el a véleményét.
Botan nem állt fel, hanem inkább a kényelmes fotelből kezdett bele a mondandójába:
- Megértem, hogy nagy a kísértés, de itt már lement egy olyan generáció, aki kíbírta bármilyen botrányok nélkül!
Zero megköszörülte a torkát, jelezve, hogy ez kicsit túlzás, mert nagyon is sok minden történt.
- Rendben, akkor maradjunk annál, hogy nem nagyon volt elkóválygott nappalisok harapdálása.
- Nem is értem? Mégis mit keresnek ezek kinn éjjel, hol van az esti őrjárat? Tudtommal a tanárnő feladata, a nappalis kollégium felügyelése. Ha egy nappalis kiszökik az a tanárnő hibája. Szóval ne tessék úgy tenni, mint akinek semmi köze nincs a történethez, mert a tanárnő is hibás valamennyire – Takuma indulatosan, és sértetten állt fel, majd a testvérpárra mutatott – A másik fele meg ők! Mi az őrzők feladata? Nem ez?
- Shiki nyugodj le! – Zero is felállt, hogy nyomatékot adjon a hangjának – Folytassuk! Kikozu-san?
- Szerintem mindannyian tudjuk, mit érdemel, és már bővebben kifejtettem magam, Ön és Shiki-san előtt is.
- Az én véleményemet is tudjátok! – Naoki oda sétált az igazgatói asztalhoz – Ez az egész ügy annyira felháborító! Nehezemre esik felfogni, hogy lehet valakiben ennyi… - a fiúnak meg kellett állnia, mert nem tudta tovább folytatni, csak görcsösen emelte fel a kezét, majd egy nagy sóhaj kíséretében, egy legyintés féle mozdulattal leengedte maga mellé.
- Szerintem nem kéne ennyire elítélni a helyzetet.
Mindenki döbbenten fordult Haru felé.
- Úgy értem… tényleg nem hallgattuk végig a történetet – Haru arca izzott, mert még maga sem tudta elhinni, hogy tényleg így gondolja ő is – Naoki téged főleg azért háborít fel ez az egész, mert sokáig beszélgettél Mizukival. És nagyon igazságtalannak tartod, hogy pont vele történt mindez. Igen, mindenki hibás ezekben a balesetekben. És én szeretnék Shiki pártjára állni, mert teljesen egyetértek vele – már a földet nézte, nem bírta a többiek tekintetét állni – Meg be is kell valamit vallanom. Sajnálom, de kihallgattam a beszélgetéseteket anyukáddal. És az ott elhangzottak alapján állok most melletted.
Youta és Botan érdeklődve hallgatta a lányt. Zero összekulcsolta a kezeit, és arra támasztotta az állát. Naokinak pedig leestett az álla.
- Ki vagy te és mit csináltál a húgommal?
Shiki úgy nézett a lányra, mint a utolsó reménysugárra.
- Meghallgathatjuk azt, amit anyukádnak mondtál?
- Pe-persze…
Shiki ekkor töviről-hegyire elmesélte az egész történetet. Elmondta, hogy amikor az e-szintűekkel harcolt, az egyikben felfedezte az egyik régi ember barátját. Sőt az egyetlent, aki tudta, hogy vámpír, de mégis barátkozott vele. Elmesélte, hogy emiatt szerzett súlyos sérülés, de aztán megölte, a vérvesztés miatt, az akadémián nem bírta már, tovább és akkor kapta el az első lányt. Mindent elmesélt, ami ezután történt, és hogy múlt éjjel miért harapta meg a lányt. Mire a mondandója végéhez ért már pár ember másképp állt hozzá a dologhoz.
- Ez számomra még mindig semmi mentség – válaszolta ridegen Youta.
- Mint igazgatónak, én sem tudok ebben az esetben a pártodon állni. Sajnálatos módon ki kell hogy rúgjalak ebből az iskolából.
- De ennek semmi értelme! – csattant fel dühösen Haru – Most komolyan, ezek után teljesen jogos volt!!!
- Takumának igaza volt, a mondandója, nem változtat semmin.
- Youta, pofa be!
- Kikozu-sannak igaza van.
- De nincs! Apa azt hittem támogatni fogsz!
- Kivételesen, de ismétlem kivételesen Harunak most igaza van – kelt a lány védelmére Botan – Szerintem legyen elég büntetés az, hogy az iskolai időn kívül, szigorú őrizetben lesz a szobájában. Tudok is egy alkalmas személyt rá. Emellett, én magam fogom szigorúan nézni, a fiú vértabbletta fogyasztását… vagy hívhatnám diétának is. Kiryuu-kun nem tesz jót ha mérgesen nézel. Elveszted minden szeretnivalóságodat és még ráncos is leszel!
Zero feje mellet pár csepp jelent meg, és Haru is furcsállóan hallgatta a védelmet. Naoki és Youta szinte egyszerre nemvették el maguka, és így Haru is bekapcsolódott, majd Shiki is nevetni kezdett.
- Csak fékezze magát fiatalúr! Természetesen elfogadom „Botan-Drága” ajánlatát, és lehet, hogy így rosszabbul jártál – válaszolta gonosz mosolya Zero és kettétépte a fiú kirúgási papírját – Könnyen megúsztad, ne hidd, hogy ha még egyszer előfordul, ilyen kíméletesek leszünk.
Shiki hálásan nézett Haru felé:
- Köszönöm.
Haru csak visszamosolygott, és még mindig nem tudta, mitől van ilyen jó kedve, és miért van ennyire egy vámpír pártján.
A kis csoport vidám hangulatát, egy dobbanás szakította meg, ami az ajtó mögül jött, majd egy „Aú!” szűrődött át.
- Hogy is gondoltam, hogy majd kinyílik magától – rángatta az idegen a kilincset, és morgolódott tovább. Az ajtó sikeresen kitárult.
- Végülis mindig is tökkelütött voltál – korholta le Sophie a mögötte haladó fiút, és belépett a szobába. Ichiyo kelletlenül követte, és az orrát fogta, ugyanis a dörrenés az ő volt, és mégpedig az, hogy nekifutott az ajtónak.
- Az igazgatóhoz jöttünk – fordult a lány Zerohoz.
- Jaj szegény kislány! Én tényleg szerettem, nem azért gonoszkodtam vele, mert valami bajom volt vele! Nagyon is aranyos egy lányka volt! És szeretni való, meg minden! – bőgött színpadiasan Ichiyo, mire Haru kupán vágta.
- Mégis kiről beszélsz?
- Hogy-hogy kiről? – kérdezett vissza a fiú, de Sophie adta meg a választ rá.
- Runa eltűnt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
