9. rész - Fenyegetés

  2009.12.30. 16:33

9.éj

 

-          Runa eltűnt.

Sophie hangját néma csend követte. Megfaygott a hangulat. Naoki döbbenten roskadt le a kanapéra. Botan a szája elé emelte a kezét, Takuma, Zero hitetlenkedve nézték a két érkező vámpírt. Egyedül Youta állt nyugodtan, és inkább Haru reakcióját figyelte.

Runa – fejezte be a felolvasást Zero. Harunak megremegett a lába és majdnem összeroskadt, de Ichiyou időben elkapta.
- Ki... – nyöszörögte. Kiváncsian fordultak felé.
- Én...
- Ki kell menned? – találgattak.
- Én... ki...

- Kibeszéled?
- Ki heréled? – dobta fel a kérdést Naoki, mire a többiek furcsálva néztek rá.
- Mi van? Nekem ez jutott először eszembe! – védekezett.
- Én... ki... ki...
Mindenki a lányra nézett.
- Én KINYÍROM! – Haru dühöngött – Nem volt elég egy lány élete? Most a legjobb barátnőm kell? Domino, te... te ROHADÉK! – ordíbálta, majd cifrábbnál cifrább kifejezések hagyták el a száját, külömböző nyelveken is. Youtának már a szája elé kellett emelnie a kezét, hogy ne nevesse el megát. A többiek csak döbbenten nézték. Zero beleunt a kiabálásba, és túl ordítva a lányt szervezkedni kezdett:
- Minden esti tagozatos, aki most itt tartózkodik, kutassa át, az iskolát és a közeli falut egészen napkeltéig!
Youta, Shiki, Shopie, Ichiyou kimentek a szobából. Haru pedig a kandalló oldalát kezte el rugdosni.

- Naoki menj el a vámpírvadászokért! Botan és én lecsillapítjuk a húgodat.
Naoki Harura néztett, majd Zero nyugodt arcára, és gyorsan kiszaladt a szobából.
- Milyen kár, hogy a fiam küldetésen van... Jól szórakozna! – mondta Botan és nevetve nézte az őrjöngő Harut – De jó! Most olyanok leszünk mint egy házaspár! Lecsillapítjuk a hisztis kisbabát – lelkesült fel a nő. Zero megfogta a fejét, és már bánta, hogy kidobta az utolsó aszpirinjét.
            Naoki elsőnek a nappalis tagozatosok kollégiumát vette célba. Csöndesen kicsitotta az ajtót, majd elkezdett futnia folyósón. Mikor már a harmadik kanyart vette be jött rá, hogy a lány kollégium a bejárattól a másik irányban van. Visszarohant, és közbe fölébresztette az álmos Ryokot, aki a bejárati csarnok egyik kanapéján aludt. A fiú csak futott-futott és futott, de eltévedt. Úgy gondolta a lánykollégium ugyanoylan mint a fiúké, vagy az estiseké, de nem. Mindenfelé lépcső és folyósó.
- Take tűnj már el a szobánkból! – hallotta meszéről Namie kissé hisztis kiabálását. Naoki elkezdett a hang után futni.
- De most mi a baj? – kérdezte nyafogva Take.
- Mit keresel itt?
- Kérdésre kérdés? Nagyon cseles. Amúgy unatkozok. Nem tudok aludni.
- Én meg nagyon is tudnék! Miért nem a szobatársadat zaklatod?
- Haizawa-kun úgy alszik mint, akit agyonütöttek. Öt teljes percig ugráltam az ágyán!
- És ő az ágyon volt?
- Nem, a földön – válaszolta gúnyosan Take.
- Nem érdekel, én aludni akarok!
- Ne! Ti vagytok a legjobb barátaim! Apropó, hol van Ryoko?
- Kiment mert nem bírt tovább elhallgatni.
Take elgondolkodó képet vágott. Namie ledőlt az ágyra és a párnáját a fejér húzta, onnan szűrődött ki a két szó:
- Aludni akarok!
- Az sajnos nem fog menni – válaszolta Naoki, aki akkor ért oda. Namie álmosan nézett rá a fiúra, most már a párnával az ölében, Take meg kiváncsian várta a folytatást.
- Az igazgató hívat minden... – kezdett bele a fiú, amjd Takere nézett - ...szóval hívat minden vvdsz-t.
Namie kelletlenül állt fel. Take döbbenten nézett magaelé, ugyanis ő tudta mit jelent a vvdsz, hiába próbálta Naoki ügyesen titkolni. De a tudat, hogy Namie is az, nem tetszett neki.
- Akkor én mennék is. Gondolom rám nincs is szükség. Én nem tartozok bele ebbe a fura nevű klubba – mondta keserűena fiú és elindult az ajtó felé.

- Hol van Ryoko? – kérdezte Naoki.
- A hátad mögött – válaszolta egy hang. Naoki megfordult és szemben találta amgát a lánnyal.
- Remek, akkor mind meg vagyunk.
- Hol voltál? – kérdezte Namie.
- Lent aludtam az egyik kanapén. Csak ez – mutatott rá Naokira – felébresztett. Majd feljöttem, ugyanis gondoltam az egyik prefektus biztosan nem olyan oko miatt járkál itt, mint Matsuo.
- Akkor én mentem megkeresni Midorit, ti addig menjetek az igazgatói irodába.
Naoki kifutott, a lányok pedig elindultak az iskola felé.

A suli kapuja felé, az egyik fa alatt rohamosan meg nőtt az elhullajtott levelek száma. De a legfurcsább az a tény volt, hogy az a bizonyos fa örökzöld. Naoki ezt a gondolat menetet futatta végig az agyán mikor odaért.Valamivel el kellett feletteni a pár perce történteket.
            Naoki közelebb sétált a fához.
- Midori! Itt vagy? – kérdezte. A válasz egy nagy kupac levélcafat volt, amit a lány unaloműzésként készített.
- Miért van az, hogy az örökzöldek, olyan mázlisták, hogy nem hullatjták el a leveleiket, míg más fák pucéran fagyoskodnak?
- Nem tudom, de egy jó filozófiai kérdést fogalmaztál meg. Na gyere le a fáról. A kis üldözötted elrabolta az egyik fajtársát és megfenyegetett minket.
Lomb zörgés hallatszódott, amjd egy rózsaszín hajú lány állt a fiú előtt.
- És miért kéne segítenem egy vámpírkán?

- Mert elvezet a te kis küldetésedhez?
Midori összefonta a karját, amjd elgondolkozva figyelte Naokit. Pár percig nézte, majd megvonta a vállát és elindult az iskola felé.
- Hé, ez meg mi volt? – kérdezte Naoki.
- Semmi – válaszolta a lány.
- Ha már Dominonál tartunk...érdekelne milyen ereje van.
- Nem igazán tudom. Viszont van egy furcsa madara. Egy...
- Fekete holló?
- Igen, de nem teljesen fekete – lepődött meg Midori – A farktollán öt fehér pötty található. Három-kettő arányban. És Go-nak nevezi a madarat.
- Értem.
- Esetleg láttad valahol?
- Öh... talán, egyszer.
- Hol? – lelkesült be a lány.
- Miért fontos ez!
- Mert az!
- Jó-jó... talán akkor amikor te jöttél vagy nem tom’. Pár napja.
- Akkor minden vilgáos.
- Hogy-hogy?

- Gonak is van különleges képessége. Tud az emberek gondolatába olvasni. Domino valószínűleg így kb. minden lépésünkről tudomást szerez. Ami nagy baj. De a legrosszabb, hogy a madár nélkül is mindig egy lépéssel az ember előtt jár. Ravasz, eléri, hogy azt tedd amit ő gondol, ha van egy terve az többségében beválik. Kiemelkedő eredménnyel vizsgáztam, de ez a mocsok még rajtam is kifog. Ha a képessége nem is egy nagyszám, el tudja érni, hogy az legyen.
Naoki dermedten hallgatta végig Midorit, nem is gondolta eddig, hogy ilyen veszélyes vámpírral állnak szemben.

A városban három rendkívül szép fiatal sétálgatott. Az emberek ámuldozva nézték, mit keresnek hajnalok hajnalán az utcán. Elegáns léptekkel haladtak előre. Teljessen kitűntek a többi ember közül, akik hajnalban kezdték meg a munkát. A lila és az ezüst hajú fiú között boldogan szedte a lábát az fehér hajú lány; ujján egy aranyszínű kulcsot pörgetett.
- Muszáj ilyen látványosan csinálnod ezt? – mordult rá az ezüst hajú fiú – Ez az iskola kulcsa, ha elveszted, akkor nagyon megjárod.
- Jöl van na, Alzeid főtörzsőrmester, elrakom! – válaszolta a lány miközben a szemét forgatta, és a kabátja zsebébe vágta a kulcsot. A lila hajú fiú felnevetett.
- Takuma, Arisa, könyörgöm próbáljatok a feladatra koncentrálni!
Alzeid válaszul két széles vigyort kapott.
- Amúgy miért vagy ennyire felcsigázva? Ennyire érdekel Runa?
- Meg kell hagyni, cuki kislány volt...
- Cuki? – gondolta döbbenten magában Shiki – Ez nem komplett...
- Alzi szereti Ruu-chant! Alzi szereti Ruu-chant! – kezdte el dalolászni Arisa.
- Hülye... amúgy én is tudnék, ilyet mondani – válaszolta lezserül Alzeid, mire Arisa megtorpant, és abbahagyta az éneklést.
- Nem mered!
A fiú elmosolyodott.

- Ris szereti...
Bamm, a lány neki esett a fiúnak és befogta a száját. Takuma meglepődve figyelte az eseményeket, majd nevetve arrébb sétált, és megkérdeztett egy utcai ácsorgót:
- Elnézést, nem látott véletlenül egy középmagas, fakú barna, enyhén hullámos hajú lányt? – kérdezte, és közben mutogatta a paramétereket – Az egyik barátunk, csak elkóválygott mellőlünk, és most sehol nem találjuk.
A nő szomorúan megrázta a fejét, majd a két verekedő diákra pillantott.
- Ris szereti....hmphmm...szehmph...Takmmmhpmm...Rimph...Ris szereti Taaaááááá
Arisa, teljes erejéből neki vágott egy látát a fiúnak. Takuma egy zavart vigyor kíséretében elköszönt a nőtől, és barátaihoz futott.
- Gyere Shiki, menjünk tovább!
Alzeid döhösen ledobta magáról a ládát és a párocska után eredt. Tovább sétáltak az utcán, de sehonnan sem érezték Runa jelenlétét. Egyszercsak egy barnakabátos féfri ment bele a társaságba. Arisának ütközött, így fölökte a lányt.
- Bocsássanak meg – válaszolta, és elsietett az egyik sikátorba. Takuma fölsegítette a lányt. De ekkor Alzeidbe ütközött bele valaki. A fordos ruhájú lány a földön kötött ki, és a szatyorba vitt cucca, meg szerte szóródott a földön. Shikinek összeszorult a gyomra, és gyorsan a földet kezdte el tanulmányozni.
- Mizuki? Mit csinálsz itt kint? Nem pihenned kéne? – csodálkozott Ris.
- Oh...Hio-sempai jó reggelt! Én csak sétálgattam egyet, meg beszereztem pár számomra fontos dolgot – válaszolta mosolyogva a lány, majd el kezdte összeszedni a cuccait. Utoljára egy kis aranyszínű kulcsot vett föl.
- Hála az égnek... ha elveszteném az iskola kulcsát...
- Neked is van?
- Igen. Még sok ilyen van arra az esetre ha elhagynák őket, a többségük a szertárban található – válaszolta mosolyogva, és fölállt, de ekkor a zsebéből kiesett még egy kulcs. Arisa „na ennyit, hogy nem szabad elveszteni” arccal Alzeidre nézett, de a fiút inkább más témák foglalkoztatták.
- De a szertárba nem... – kezdett bele a fiú, amikor a kiesett kulcsra pillantott, majd meglepődve kiálltott föl – Az nem az igazgatói iroda kulcsa? De mégis honnan? – csillogó zsemekkel nézte az egyedi fogású kulcsot – Mindig is meg akartam kaparintani! – tette hozzá magában, hiszen sokkal egyszerűbb az igazgatói pecséttel igazolást írni a sok lógásra.
- Öhm...izé..de ugye nem árultok be?
Alzeid esküre elmete a kezét.
- Hát lemásoltattam egy ismerősömmel – vallotta be kelletlenül a lány – szükségem van az igazolásokra, a kiruccanásaim miatt.
- De remélem mostanra már befejezted a vásárolgatást, azért visszakísérnénk az iskolába – ajánlotta fel Shiki, de még mindig rekedt volt a hagja. Mizuki szomorkásan elmosolyodott – még szívesen maradt volna kint – majd biccentett, és elindult a kis csapat vissza az akadémiára.

- Mi van szépségem?

Haru megdermedt.

- Ti is hallottátok?

- Ne nevettess kicsikém! Ezt egyedül Te hallod!
- Micsodát? – kérdezte Zero és hátrafordult.
- Se-semmit...
Youta a lány vállára tette a kezét.
- Mit akarsz? – mordult rá Haru, de a titokzatos hangnak szólt.
- Nem túl sokat – válaszolta rá a férfi. Youta védekezően emelte fel a kezét, és hátrált egy lépést.
- Először is, hogy a rózsaszín hajú kiscsaj szálljon le rólam.
- Olyan feszültnek látszol – lépett közelebb Ada.
- Az lehetetlen.
- Tényleg? Pedig én azt hittem! Hát ez szomorú hír. Nos, akkor gondolom már elbúcsúztatok a kis barátnőtöktől. Nem örülsz, mi?
- Pedig nagyon feszültnek látszol.
- Nem, nem vagyok az! – kiabálta dühösen Haru – Mitől lennék az?
Halk kuncogás hallatszott, majd a férfi folytatta, de a hagjából így is ki lehetett hallani azt, hogy vigyorog:
- Tudod, te nagyon érdekes lány vagy. Mások már ilyenkor halálra sápadva könyörögnének, hogy adjam vissza a barátnőjüket.
- Tudom, nagyon sok minden dolog történt azóta, hogy megjotettek, de le kéne egy kicsit higgadnod – mondta Zero.
- Miért az segítene?
- Nem igazán, de neked velük ellentétben egészen más reakcióid vannak. Mint már említettem ők csak síránkoznának, de te meg már azt tervezed, hogyan fogsz kicsinálni. Őszintén, eddig még egyik ötleted se nyerte el a tetszésemet.
- Szent meggyőződésem! – válaszolta Zero.
- Ezt nem te döntöd el!
Megint halk kuncogás hallatszott.
- Azthiszem hagyunk egy kicsit amíg megnyugszol – mondta kicsit zavartan Zero, és elkezdte a többeket noszogatni.
- Jól szórakozol? – kérdezte Haru ingarülten.
- Ezt, hogy érted? – fodult meg Zero.
- Semmi – válaszolta a lány – Nem neked mondtam – tette hozzá magában.
Zero mérgesen nézett a lányra majd elment.
- Na jó volt ezt csinálni?
- Igen. Most végre kettesben maradtunk.
- Ezt hogy érted? Itt avgy a közelben? Mert én csak a hangodat hallom! Ha itt vagy, akkor mond, merre vagy?
- Hogyis ne! Hogy idegyere és kicsinálj?
- Képes lennék rá?
- Erősen kétlem. De nincs kedvem ilyen kislányokkal verekedni.
- Csak két évvel avgyok fiatalabb a kis nőcskédnél, akit megöltél!
- Gyerek.
- Áh, dögölj meg! – Haru magából kikelve ordított.
- Megjegyezném: nem feltétlenül kell kimondanod, azt amit nekem mondani akarsz. Elég csak gondolni. Bár azzal jár egy kis mellékhatás is.
- Mégis mi?
- Hogy hallom minden gondolatodat közben.
- Akkor inkább beszélek.
- téged néznek zakkantnak...!
- De most miért is beszélgetünk?
- Nem lényeges, azóta már jobb ötletem lett. Tudod, ez a gondolatbvan beszélés egy idő után fárasztó és fejfájást is okoz. Szóval ma gyere el pontban éjfél után két perccel oda, ahol Misamotostuki-sannal is találkoztam. Gondolom tudod, hol van.
- Persze, hoyg tudom – mondta keserűen Haru és visszaemlékezett a szörnyű estére.
- Ja, és ne merj bárkit is magaddal hozni, külömben a kis Runácskádnak csúnya vége lesz. Bár akkor is, ha te nem jelensz meg. Várni fogok rád!