13. rész - Amikor valami lezárul, egy új kezdődik

Haru  2011.04.29. 23:18

A tavaszi napsugár még utoljára festette sárgás színűre a várost, majd eltűnt a hatalmas szürke felhőtömeg mögött. A szél kissé felerősödött és belekapott a fák lombjába, majd ő is magára hagyta a macskaköves utcákat.

Délután volt, de az emberek még nem igazán töltötték meg az utakat, még nem indult meg a nyüzsgés. Ebben nem volt semmi furcsa, mert aki ismerete a várost az tudta, szombaton este indul meg az élet, a többi nappal ellentétben. Így, aki magányosan, teljes nyugalomban akart körül nézni, annak ez volt a megfelelő időpont.
Kinyílt az élelmiszerüzlet ajtaja, és egy lány lépett ki rajta. A szatyrai dugig tömve. Elindult a folyó felé, és a gáton sétált végig. Sárga, kockás blúzt viselt és mokka színű rövidnadrágot. Elmélyülten bámult maga elé. Elég gondterhelt volt az arca. A szél újra tiszteletét tette és a lány arcába fújta a haját. A fiatal ledobta a szatyrait és bosszúsan fogta össze a haját, ami az eltelt hónapok alatt megnőtt, majd egy sóhaj kíséretében elengedte, és folytatta az útját. A buszmegálló, a nehéz súlyokat cipelve, mintha messzebbre csúszott volna.

Viszont, ha kicsit is kilépett volna a saját kis világából megcsodálhatta volna a folyó partot. A sétány út felöli részét fák kísérték végig. A másik oldalon pedig a kőkerítés mögött a nem túl széles, de annál tisztább vizű sodrás folyt. Az út világos kövekből volt kirakva, és minden ötödik fa után egy ében fapad volt kihelyezve.

Már nem járt messze a megállótól. Csak addig kell eljutnia. De nehezek ezek a szatyrok!
- Nocsak? Kit látnak szemeim? – szólalt meg hirtelen fentről az ismerős hang. A lány ledermedt. A szeme kikerekedett, és nem mert megfordulni. Végül rászánta magát. Döbbenten nézett farkas-szemet a fán üldögélő férfival. Ezüstös hajának frufruja feketére volt festve. Szemében önteltség tükröződött.Elegáns tartásban dőlt a fának, és fensőbbségesen nézett az alacsony lányra. A döbbenetet végül a megbotránkozás váltotta fel.
- Domino? Te meg, hogy kerülsz ide? – kérdezte undok hangon, mire széles vigyor volt a válasz – Nem halottnak vagy elítéltnek kéne lenned?
- Felmentettek az összes vád alól.
Csörömpölés és zörgés. A bevásárlószatyrok a földre estek és tartalmuk szanaszét gurult.
- Az nem lehet! – kiáltotta döbbenten a lány – Aljas dög! Hogy sikerült?
Csengő kacaj volt a válasz.
- Hát te tényleg szórakoztató vagy, Cross-chan! – nevetett – Össze-vissza szidsz, de azért érdekel az ügy – alább hagyott a röhögéssel és kuncogva folytatta – Tudod szívecském, nemesi származású, vagyonos B-szintű vámpír vagyok. Van befolyásom, és hála egy kis pénznek, meg egy remek ügyvédnek a segítségével a fejem még a helyén van.
- Miért? Lefejeztek volna?
„Ez is csak ennyit fog fel” gondolta Domino, majd folytatta – Képletesen mondtam! Fogalmam sincs hogyan akartak megölni, de nem is izgat. A lényeg, hogy itt vagyok.
- Az hidegen hagy…
„Most komolyan csak az utolsó mondatokat hallja meg?”
- De az már dühít, hogy az első vámpírt, akit elfogtam fölmentették.
- Ki tudja! Lehet, hogy hasznodra válnék.
- Ugyan miben? És nem hiszem, hogy büntetés nélkül megúsztad!
- Jó. Nem voltam pontos. Megfigyelnek és pszichológushoz kell járnom.
- Elmegyógyis lettél!
- Azokkal más foglalkozik! – kiabálta vissza ugyanolyan gúnyos hanglejtésben, mint Haru. Majd leugrott a fáról és lovagiasan összeszedte a lány által eldobált bevásárolni valót.
- Merre mész? – kérdezte – El kísérhetlek egy darabon?
- Hogy mi?
Vigyorogva átnyújtotta az egyik szatyrot. A válasz egy csúnya arckifejezés volt a lány részéről.
- Na? Csatlakozhatok? Meghívlak egy sütire!
Haru tagadóan rázta a fejét, de a sors nem az ő kezére játszott. Nevetségesen lerágott csontú szituáció következett; megkordult a gyomra. Domino vigyora kiszélesedett.
- Vagy inkább egy ebédre?
Haru kétségbeesetten nézett a hasára.
- Mennem kell haza – szögezte le.
- Hazudsz.
- Nem igaz. Haza kell mennem. Apa aggódni fog.
- Így hazudni! Mint a vízfolyás. Apád félórája ment el, valószínűleg a szövetségbe – vonta meg végül a vállát Domino.
- Honnan veszed? – támadt rá a lány, bár tudta, hogy a vámpírnak igaza van.
- Az titok – mondja a férfi nyugodtan, majd félmosollyal hozzá teszi – Egyébként félórája parkolta le ott a kocsiját, majd buszra szállt.
Haru gyomra újra megkordult. Így jár, aki nem reggelizik!
- Na! Nincs vita! Jössz velem ebédelni! – mondja majd szabad kezével megfogja a lány karját és húzni kezdi.
- Hé! – ellenkezik Haru, de beletörődik és megy a vámpír után – A szatyrokat visszakaphatom?
- Dehogyis! Segítek cipelni. Azért úriember vagyok.
- Akkor is úriember voltál, amikor a falhoz csaptál?
- Persze. Pajzsnak is használhattalak volna. De nem, eldobtalak, csak kicsit elszámoltam magam és ott lett a fal.
- „Elszámoltad” magad? „Kicsit”?
- Ühüm.
Haruban fölment a pumpa, megfogadott egy tanácsot és elszámolt tízig, de nem sokat segített. Éppen rá akart ordítani a férfire, amikor az hirtelen megállt, így majdnem beleütközött.
- Megjöttünk – fordult meg Domino és az épületre mutatott. Vonzó kis étterem volt külső terasszal, barokkos stílusú kerítéssel.

A vámpír besétált a teraszra, majd lerakta az egyik asztalnál lévő székre a bevásárlószatyrot és várakozón nézett a lányra. Haru körülnézett, majd odasétált ő is. Domino kihúzta az egyik széket. Haru megfogott egy másikat. Kihúzta és ledobta ő is a szatyrát. Maga alá akarta húzni a széket, de a férfi már mögötte volt és tartotta a kartámlát. Végül együttesen tolták be a széket. Domino visszasétált a helyére és leült.
- Nem vagy könnyű eset.
Most Harun volt a vigyorgás sora.
- Jó napot kívánok! – jelent meg a pincérnő – Én vagyok a kiszolgálójuk. Most először járnak nálunk?
- Nem, én másodjára vagyok itt. És igen, kaptam már a szóróanyagukból és a törzsvásárlói lehetőségeiket is ismerem. Köszönjük.
- Remek. Inni valamit hozhatok?
Domino kérdőn nézett Harura.
- Málna szörp.
A pincérnő megütközve pislogott.
- Frappe Lampone – mondta Domino – Nekem meg egy cappucino-t.
A pincérnő felvette a rendelést majd elillant.
- Délben kávé? – kérdezte Haru.
- Fáradt vagyok. Nappal van. És te sem vagy éppen energiaital. Eléggé le tudsz fárasztani.
Már meg is jöttek az italok. Haru furán nézett a sűrű italra.
- Ez nem szörp.
- Nem. Frappé. Hidd el finomabb, minta szörp, amit itt nem kapnál.
A lány belekóstolt, és nem vallotta be, de ízlett neki.
- Mit kérsz?
- Semmit.
- Azt hittem ezen már túl vagyunk.
- Mégis honnan van pénzed?
- Az legyen az én dolgom.
- Mégis, hogyan fogadjak el akármit is, ha nem tudom honnan van a pénz?
- Ez nevetséges. A te pénzed honnan van?
- Aputól.
- Na, látod! Ha azt mondom az apámtól, rendelsz?
- Nem.
- Erről az energiaszívásról beszéltem…

Domino rendelt sütit. Haru párpercnyi türtőztetés után megadta magát. Ő evett egyedül. Domino már a második kávéját rendelte. Haru az utolsó falatot tolta magába. Mikor befejezte feltörtek a gondolatai és végre megtörte a hallgatást.
- A bátyám egy idióta.
- Akkor nem ismered. Legkevésbé sem idióta,
- Dehogy nem!
- És mégis miért lett idióta?
- Mindig is az volt, de most…
Újabb szünet állt be. Hosszú szünet. Domino türelmesen várt, és a tömött felhő réteget figyelte. Holnapig nem biztos, hogy eltűnik.
- Kérek még bele jeget! – tartotta poharát a lány. Domino felállt és a jégbárhoz sétált.
- Rendben – mondta mikor visszatért – És mit tett Naoki, amitől egyetemes ökörnek nyilvánították?
- Felnőtt. Saját jogai lettek és önzővé vált.
- Nem tudom elképzelni róla. Ami anyukád kedvességéből nem fért beléd, azt ő kapta. És lássuk be, jó nagy adagról van szó.
- Akkor is önző disznó.
- Mit tett ez a sertés?
- Semmi közöd hozzá!
„Nehéz. Nehéz eset…” gondolta Domino majd a lány szomorú arcát nézte. A szeme tele volt megbántottsággal és sértettséggel.
- Kérsz még sütit?
- Talán…
- Elnézést…! – hívta oda a pincérnőt és rendelt egy igazán csokis csodát a lánynak. Haru lassan majszolta a fogorvosok rémálmát. Úgy tűnt nem fejezi be a mondani valóját.

Domino úgy látta talán most kéne elmondania a lánynak.
- Kérdezted, hogy mi a büntetésem.
- Pszihomókus és kémek – nézett föl az édességből.
- Igen. Be kell bizonyítanom, hogy jó útra tértem.
- Cöh...
- Állandóan megfigyelnek. Hogy merre megyek, mit csinálok, kivel vagyok. Ha csak egyszer is elcsábulok, nekem lőttek. A vértabletta adagomat is ellenőrzik. És én tényleg hiszem a változást.
- Nem igazán csak túl akarod élni?
- Nem tudom. De az mindenesetre nem lenne rossz találnom valakit, akin bebizonyíthatom. Én rád gondoltam. Több dologból is megfelelő lennél. Ember vagy, azon belül is nő nemű. Hetero vagyok, szóval ez már is csábító dolognak számít. Vadász vagy, így ha kell meg tudod védeni magad. És nem is tartozol a visszataszító fajtába. Sőt, azóta is a véredről álmodozom – tette hozzá gonoszul vigyorogva.
- Fogd be!
- Neked meg egyértelműen szükséged van valakire, aki meghallgat. Nem úgy tűnik lenne más, akinek kiönthetnéd a lelkedet. Nem jó magunkban megbírkózni a dolgokkal. Cserébe, hogy a partnerem leszel, nekem kinyílhatsz. Őszinte lehetsz velem. Ez az ajánlatom.
- Baromság.
- Én nem így ítélném meg. Szükséged van valakire, akinek kiöntheted a lelked. Én szívesen meghallgatlak. Természetesen nem mondom, hogy hátsószándék nélkül, mert hasznom származik belőle.
- Vágták volna le a fejedet. Hagyj békén a hülyeségeiddel! Semmi szükségem beszélgetésekre, pláne egy vámpírra!
- Vicces, ahogy a fajtánkról beszélsz, amikor meg van a lehetősége, hogy te is az vagy, csak olyan görcsösen tartod magad az elképzeléseidhez, hogy az egyértelmű jeleket sem látnád meg.
- Nem vagyok vámpír.
- Erről beszéltem.
- Inkább fogd be! – csapott az asztalra és felállt - Hagyjál békén, és tűnj el az életemből!
- Nem-nem. Nem akarok neked rosszat. Az ajánlatom áll. Akármikor megkereshetsz.
- Jaj, szűnj már meg! – kiabálta hisztérikusan Haru. Felkapta a csomagjait, és elviharzott. Domino is fölállt, majd az asztalra támaszkodott és lehajtotta a fejét. Önmagával viaskodott. Nagyon is szerette volna, ha a megérzései helyesek, de pont emiatt a ragaszkodás miatt vált megkérdőjeleztetővé. Leült és a számlát kérte.

Az Akadémiához legközelebbi faluban volt egy posta. Cross Naoki is épp itt tartózkodott. Értesítést kapott, hogy van egy levele, amit személyesen kell átvennie és még helyben válaszolnia rá. Hosszú sor állt és sokáig tartott mire megkapta a levelet. Boldogan bontotta fel a borítékot és még állva kezdte el olvasni a sorokat. A levél végére érve csak úgy világított a feje a boldogságtól. Letelepedett a postán lévő egyik fotelbe és az asztalon rögtön kezdte kitölteni a mellékelt lapot, majd mikor kész lett beletette a szintén mellékelt borítékba, és visszasétált a fülkéhez. Ráírta a nevét és feladta a lapot. A zsebpénzéből vett még egy borítékot és lapot, majd visszatelepedett a helyére, és buzgón írni kezdett. Gyorsan teleírta alap mindkét oldalát. A végére már alig fért ki az elköszönés. A borítékra a címzett neve mellé a vonalra pedig jól olvashatóan felírta: Kawa Serako. A sor újra megnőtt. Naoki türelmetlenül állta végig, és miután föl adta a levelet már futott is ki az épületből.

Végül elérkezett a nyár is. A pályaudvarról füstöt eregetve pöfög ki a vonat. Három alak áll már csak a peronon és a vékonyodó füstcsíkot szemlélik. Az egyik lány beleun, és elindul. Dühösnek látszik. A férfi ránéz a másik lányra, majd int a fejével. Nem marad más a peronon csak cigaretta csikkek, por, és emlékek.

Kora este volt és nyári meleg. Domino az étteremben üldögélt. Ugyanannál az asztalnál, ahol hónapokkal ezelőtt Cross Haru-val ebédelt. A koktélját figyelte, vagy a távolba meredt. Sötét nadrág és vékony, krém színű inget viselt. Elegáns volt. A terasz sarkába fiatal nőkből álló csoport vihogott össze. Csöndesen szemlélte az esti életet. Az utca végén egy alak körvonalazódott ki. Célirányosan ment az étterem felé. A vámpír elmosolyodott. Haru mikor odaért megállt előtte.
- Leülsz? – kérdezte Domino és a szék felé intett. Hosszú szünet állt be. A lány meredten bámulta a férfit, aki kitartóan mosolygott. Haru leült, és összébb húzódott. Egy elveszett kiskutyára hasonlított, akit nem rég dobtak ki az utcára.
- Elment. Magamra hagyott. Annyira önző.
- Nem mindig az a hibás, akit annak vélünk – nem kellett megkérdeznie miről beszél a lány, anélkül is tudta - Megeshet, hogy a bennünk rejlő negatívumok vakká tesznek minket és illúziókat állítanak fel. Az önzőség pont ilyen. Vajon ki önző? Az, aki fájó szívvel elmegy, hogy neki jó legyen, vagy aki a saját maga kielégítésére marasztalja?
Csönd.
Haru maga elé bámul.
- De magamra hagyott.
- Ez is téves – húzta ki magát a férfi s az asztalra könyökölt – Ki volt veled a pályaudvaron?
- Apa és Runa is.
- Kivel beszélgetsz most?
- Veled.
- Akár hiszed, akár nem; sose leszel egyedül. Máris fel tudtál sorolni három embert, akire számíthatsz.
Fölemelte a karját, mint a szkanderezők szokták, majd ökölbe szorította a tenyerét és csak a kisujját tartotta a lány felé.
- Sokféle ígéret forma létezik. Jobb kéz a szív fölött, bal a levegőbe? Számomra hamis, nem igaz. Még ha a Bibliára esküsznek, azt sem hiszem el. Számomra egyetlen ígéret forma létezik, amit sose szegek meg. Még anyám tanította.
Közelebb tolta a lány felé a karját. Haru nézte egy ideig a férfit, majd kinyújtotta ő is a kisujját. Összefonták.
- Ígérem, hogy bennem bízhatsz.
Mondta Domino, majd elszakította. Hátrafordult, és odakiáltott a pincérnek:
- Elnézést! Egy Frappe Lampone-t, ha lenne szíves!

Naoki ragaszkodott, hogy egyedül vegyen jegyet. Zero elfogadta, és még abba se kötött bele, hogy a fiú vonata három várossal arrébb megáll. Jól tette. Naoki annál a megállónál leszállt. A peronon egy ezüst hajú lány várt rá. Rózsaszín melírje illett a hajgumijához. Odafutott a fiúhoz, aki szenvedélyesen megcsókolta.

Egy héttel később már ez egy búcsúcsók volt. A fiú állandóan azt ígérgette, hogy sűrűn fog írni, és ha teheti hazajön. A Transzilvániába tartó járat reggel kilenckor futott ki a vágányról. A fiú boldogan integetett róla a szipogó lánynak.